Blog
Rose Original Mélyreható Bemutatása
A rózsaolaj és rózsavíz titkai
A rózsaolajat és rózsavizet már évezredek óta használják a kozmetikai és gyógyászati iparban. Az ókori Egyiptomban Kleopátra maga is használta a rózsaolajat a fürdőjébe, hogy bőrét puhának és illatosnak tartsa, és sokan állítják, hogy ez volt az egyik titka az örök fiatalságának.
A rózsaolaj és rózsavíz előállításának folyamata is érdekes. Ahhoz, hogy egyetlen csepp rózsaolajat előállítsanak, több mint 200 rózsaszükséges! Ezeket a virágokat kézzel szedik le, és kizárólag a hajnal első óráiban, mivel ekkor van a legtöbb olaj a virágban. A frissen szedett virágokat gőzdesztillációval dolgozzák fel, hogy kinyerjék az értékes olajat.
A középkorban Európában a rózsavíz nemcsak a bőrápolásban volt népszerű, hanem a gasztronómiában is. Sok sütemény és desszert alapösszetevőjeként használták, és még ma is néhány hagyományos receptben megtalálható.
A rózsaolaj több mint 200 értékes összetevőt tartalmaz, melyek lenyűgöző hatással vannak az emberi bőrre. Ezen összetevők között megtalálhatók gyulladáscsökkentők, regeneráló anyagok és antibakteriális vegyületek, amelyek ideálisak a bőr tisztítására, tonizálására és nyugtatására. De ami a Bulgarian Rose – Karlovo termékcsaládot igazán különlegessé teszi, az a rózsaolaj és a rózsavíz hidratáló tulajdonságai. A rózsakivonatok nagymennyiségű vízmolekulát képesek megkötni, ami a bőr mélyhidratálásához vezet.
Az 1600-as években a rózsaolaj és rózsavíz olyan keresett árucikk volt, hogy egyes helyeken aranyban mértek. Még a történelmi alakok, mint Nostradamus is írtak a rózsaolaj jótékony hatásairól és annak előállításáról.
A Rózsaolaj Varázslatos Világa
Az életünk során mindannyian törekszünk arra, hogy megőrizzük és fokozzuk természetes szépségünket. Számos lehetőség közül választhatunk, de miért ne engednénk, hogy a természet öleljen át minket? A Bulgarian Rose Karlovo vállalat az egyik legkiválóbb lehetőséget kínálja számunkra, hogy a természet erejével ápoljuk és tápláljuk bőrünket. A cég központi eleme a bolgár rózsaolaj, amely a szépségápolásban és a testünk minden területén lenyűgöző eredményeket hoz.
A hidratált bőr jobban ellenáll
A hidartálság alapjaiban határozza meg a bőr környezeti hatásokkal és természetes öregedési folyamatokkal szembeni ellenálló-, és tűrőképességét. Ha van elég víz, akkor jobban működik az anyagcsere és növekszik a rugalmasság, megújulás mértéke is. Egész szervezetünk számára fontos a megfelelő folyadékutánpótlás biztosítása, mert a bennünk végbemenő folyamatok szinte mindegyikéhez kell víz.
Polifenolokban gazdag táplálkozás a szép bőrért
Az antioxidánsok körül hatalmas felhajtás alakult ki az utóbbi években. A polifenolokról is biztosan már sokan hallottak. A táplálkozás bőrre gyakorolt hatását szintén sokan ismerik. Arról viszont lehet, hogy kevesebben tudnak, hogy a polifenolokban gazdag táplálkozás mikét hat a bőrállapotunkra. Most erről osztunk meg érdekes és fontos információkat.
Ami nem hiányozhat bőrápolási rutinodból I. – Q10
Akad néhány klasszikus hatóanyag, amire mindig igent mondhatunk. Ezek között szerepel a Q10 koenzim is, mely a kozmetikumok mellett étrendkiegészítők összetevőjeként belsőleg is táplálékot jelent szervezetünk számára. A Q10 kozmetikumok sora végeláthatatlan. A hidratálóktól kezdve a szemkörnyékápolókon át még samponokban is feltűnhet. Az idősödő bőr egyik legfontosabb tápanyaga, nem véletlen, hogy a porcok egészségének támogatására kifejlesztett étrendkiegészítők legtöbbje is tartalmazza. A kor előrehaladtával szervezetünk kevesebbet termel az önfenntartására szolgáló enzimekből, így ezeket külső forrásból érdemes pótolnunk.
Mire jó a Gua Sha arcmasszázs kő?
A szépségápolásban egyre népszerűbbek a Gua Sha kőnek nevezett kis “lapkák”, valamint a különböző arcrollerek. Mi sem hagyhatjuk szó nélkül ezeket a kincseket, mert sokat tehetsz velük bőröd szépségéért. A rollereket és Gua Sha-kat az arcodon és az egész testeden használhatod, mindenhol lazító és egyben keríngést stimuláló hatással járulnak hozzá az élettel telibb állapothoz. Utánajártunk, érdemes-e beruházni a bőrápolás eme különleges darabjaira.
6 ok, amitől gyorsabban öregszik a bőröd
Bőrünk öregedése természetes folyamat, azonban nem mindegy, milyen ütemben következik be. Megfelelő táplálkozással és bőrápolással sokat tehetünk a bőröregedés késleltetéséért, ám ezen kívül az elegendő alvás és stresszmentes életmód issegít. Összegyűjtöttünk 6 okot vagy mondhatjuk, hogy 6 szokás, melyek gyorsítják az öregedési folyamatokat és egyébként amellett, hogy bőrünk megjelenését negatív irányba mozdítják el, alapvetően károsak az egészségünkre.
Ismered ezeket a bőrápolási összetevőket? I. – Alulértékelt hidratálók
A kozmetikumok címkéin felsorolt összetevők között sok ismeretlennel találkozhatsz. Rengeteg termékben vannak mesterséges anyagok, melyek hatásaival szemben sokan komoly ellenérzéseket táplálnak. Ám sok olyan összetevő fura neve is szerepelhet ezeken a listákon, melyek alapvetően jót tesznek a bőrnek, sőt, kimondottan érdemes keresni az ezeket tartalmazó szépségápolási termékeket. Vannak méltatlanul elfeledett remek hidratáló összetevők, de alulértékelt bőrnyugatók, antioxidánsok és a hiperpigmentációtól védő anyagok is. Cikksorozatunk első részében kevésbé felkapott, ám remek hidratálókról esik szó.
Mennyit tudsz az ásványi anyagokról és élettani szerepükről? – IX.
Elérkeztünk az ásványi anyagokkal és azok élettani szerepével foglalkozó cikksorozatunk utolsó részéhez, melyben egyetlen, de nagyon fontos mikroelem, a vas kap főszerepet. A vashiányt legtöbbször „női” hiánybetegségnek vélik, mert a reklámok teli vannak nőknek címzett vastablettákkal, azonban a vas nemtől fügetlenül mindenki számára szükséges. Nézzük, mit érdemes tudni róla!
Hámlasztás I. – Általánosságban a bőr hámlásáról
Új cikksorozatunkban a hámlasztás témakörét járjuk körbe. Kinek, mikor, milyen hámlasztási eljárás, milyen típusú hámlasztó ajánlott? Mi az a mechanikai, kémiai és biológiai hámlasztás? Mely bőrprobléma esetén, mit érdemes kipróbálni, miként keverhetőek a hámlasztók és milyen ápolást igényel a hámlasztott bőr? Ezekről olvashattok legújabb cikkeinkben.
Mennyit tudsz az ásványi anyagokról és élettani szerepükről? – VIII.
Ásványi anyagokkal foglalkozó cikksorozatunk idén is folytatódik, íme az első, melyben a Réz és a Szelén kap főszerepet. Melyek a réz hatásai szereveztünkre? Hol mutatkoznak meg a szelén hatásai? Mi a következménye az elégtelen bevitelnek? Van-e rézhiány és szelényhiány? Ha igen, akkor mik ezeknek a tünetei? Ilyen kérdésekre kapsz választ, mikor tovább olvasod blogbejegyzésünket.
Jó vagy nem jó a forró fürdő?
Retinol vagy retinal? – Mi a különbség?
Ahogy a retinol egyre inkább elterjedt, megjelentek a különböző, hasonlóan hangzó összetevők is a termékcímkéken. Főleg a retinal hódit, akár külön is, nem csak hozzáadott alapanyagként. A két anyag nem egy és ugyanaz, ám szinte egyforma a céljuk. Mindkettő segíti a sejtek megújulását, ezzel gyorsítva a természetes cserélődést. Egy jó kis alapot adnak a hámlás meggyorsításához, ehhez persze kell némi egyéb segítség is, mondjuk a megfelelő mennyiségű víz elfogyasztása és a bőr számára megfelelő tápanyagok biztosítása. Sőt! Mellé hatékony lehet a jól átgondolt kémiai hámlasztás is, mely segít letakarítani, amit a retinol vagy retinal a “kukába hajított”. Nézzük miben más a retinol és a retinal, hogy könnyebben válaszd ki a neked és bőrödnek tetszőt!
Foto-öregedés, vagyis a napsugárzás bőr öregítő hatása
Mindannyian öregszünk, ám nem mindegy, milyen gyorsan történi ez a folyamat. Egyes ritka betegségektől eltekintve öregedésünk ütemét életmódunk, szokásaink határozzák meg. A napfényvédelem, mint alapvető szokás sokat tehetne a lassabb bőr öregedését. A napfényvédelemről szóló cikkekkel Dunát lehet rekeszteni, mégis sokan még mindig nem veszik komolyan a témát. Pedig egészségügyi kockázata is van a túlzott napozásnak és a fényvédők mellőzésének. Mostani cikkünkkel is azon vagyunk, hogy minél többek jussanak fontos ismeretekhez az UV sugárzás káros hatásairól és a védelmi lehetőségekről.
A rózsavíz 6 hatása, amire szükséged van a nyáron
Neem és rózsaolaj maszk – a haj- és bőrkondicionáló
Korpa, ekcéma, pikkelysömör vagy mitesszerek, pattanások? A bolgár rózsaolaj és rózsavíz mellett akad még néhány alapanyag, mely önmagában, vagy a rózsával kombinálva segít az említett problémákon. A neem olaj vagy por is ilyen, ami számos korpásodás elleni készítményben és pattanások elleni kozmetikumban megtalálható, mint fő összetevő. Mi most a neem és a rózsaolaj keverékéből készíthető bőrápoló pakolást szeretnénk bemutatni Nektek.
A rózsaolaj majd vonzóvá tesz?
Sokszor hallani, főleg reklámokban, hogy egyes ruhadarabok, parfümök vagy épp a rózsaolaj, mint a nőiesség, érzékiség szimbóluma, majd egyik pillanatartól a másikra igazi nővé, csábító végzetasszonyává tesz és te leszel a nőiesség netovábbja. Önmagában ez az állítás sok sebből vérzik, ugyanakkor igazság is van benne. Tegyük ezt helyre most, ebben a bejegyzésben!
Mennyit tudsz az ásványi anyagokról és élettani szerepükről? – II.
Folytatjuk az ásványi anyagok hatásairól szóló cikksorozatunkat, mostani témánk a Fluor és a Foszfor élettani hatása és fontos jellemzőik. Mint tudjuk, az ásványi anyagok elengedhetetlenek szervezetünk megfelelő működéséhez, sőt néhány közülük az életben maradáshoz is kell. Fontos észben tartani egyes ásványi anyagok szükséges mennyiségét és a küszöbértéket, melyet nem szabad sem lefelé, sem pedig fölfelé átlépni. Van, ami komoly túladagolási tüneteket idéz elő, éppen ezért jól gondoljuk át, milyen étrendkiegészítőket fogyasztunk! Egészséges táplálkozással a legtöbb szükséges anyagot a megfelelő mennyiségben be tudunk juttatni szervezetünkbe. Most pedig nézzük a soron következő ásványi anyagainkat
Mennyit tudsz az ásványi anyagokról és élettani szerepükről? – I.
Egészségünkhöz és alapvetően életben maradásunkhoz elengedhetetlen szervezetünkben bizonyos ásványi anyagok megléte és megfelelő mennyisége. Táplálkozásunkból szükségleteink jelentős részéhez hozzájutunk, azonban a természetestől eltérő életmód sok esetben hiányokat idéz elő. Valódi ásványi anyag hiányból fakadó betegségben azonban viszonylag kevesen szenvednek. A szervezet tűrőképessége nagy, az ásványi anyagok hiányára nem reagál azonnali összeomlással. Természetesen a hiány mértéke, a hiányzó ásványi anyag típusa és a hiány fennállásának hossza befolyásolja, milyen tünetek, majd pedig szövődmények jelennek meg. Cikksorozatunkban az ásványi anyagokról ejtünk szót, melyekből 16 elengedhetetlenül fontos a szervezet normál működésének fenntartásához, ám vannak káros vagy semleges típusok is. Megmutatjuk, miből mennyire van szükségünk napi szinten és honnan pótolhatjuk, valamint az egyes ásványi anyagok élettani szerepét, hiányának következményeit is ismertetni igyekszünk.
A hidratált bőr 2021 legújabb smink trendje – így érd el!
A különböző smink trendek egytől egyig a kozmetikumokról és azok felvitelének módjáról szóltak. Idén azonban mindez megváltozni látszik. 2021 smink trendje ugyanis a szép, hidratált bőr. A maszkhatás, a bonyolult kontúrok és az egyre inkább sminkesi kvalitásokat igénylő megoldások helyett bőröd egészséges, hidratált textúrájával leszel trendkövető.
Tudd meg, melyik a legjobb fényvédő számodra!
A fényvédelem a bőrápolás egyik megkerülhetetlen alapja. Bőrünk öregedését a külső hatások gyorsítják. Ezen külső hatások közül is leginkább a Napból érkező sugarak a legveszélyesebbek. Jó hír, hogy megfelelő fényvédelemmel szinte tökéletesen védekezhetünk a napsugárzás káros hatásai ellen. Rengeteg fényvédő készítmény érhető el az üzletek kínálatában, ám a sokféle jelölés, magyarázat nélküli információk kavalkádjában nehéz kiválasztani azt, amire szükségünk van. A megfelelő választáshoz kínálunk most egy kis segítséget, elmagyarázzuk, mi mit jelent és hogyan találd meg a számodra legjobb fényvédőt.
Ettől a relaxációs technikától bőröd is szebbé válik
A rózsaolaj stresszoldó, bőrszépítő és egyéb komplex tulajdonságairól már sokat cikkeztünk. Most egy teljesen más, ám szintén stresszcsökkentő és összetett pozitív hatásokkal bíró ötletet hoztunk nektek, mellyel pillanatok alatt csökkenthetitek a bennetek dúló feszültséget vagy energizálhatjátok magatokat, beleértve bőrötöket is. Ennek nincs köze a rózsaolajhoz, sem egyéb kozmetikumokhoz, viszont jelentősen javítja a bőr állapotát. Szeretnénk veletek megismertetni az autogén tréninget, mégpedig a szépségápolás szemszögéből nézve.
Androgén alopencia – A férfias típusú hajhullás okai és kezelése
Magasodó halánték, ritkásodó fejtető? Ezek általában a férfias hajhullás, azaz androgén alopencia tünetei. A férfiak jelentős részénél idővel erősödik a hajhullás. Felmérések alapján ötből négy férfit érintő jelenségről beszélünk, mely igen ritkán, de nőknél is előfordul. A hajhullásnak számos oka lehet, ezek egy része visszafordítható vagy megállítható, de akad, amely ok erősebb minden csodaszernél és maradandó kopaszodás a vége.
13 érdekes tény, amit biztosan nem tudtál a körömről
Körmeink állapota sokat elárul egészségünkről, a körmeink ápolása pedig személyes higiéniánkról és ízlésvilágunkról árulkodik. Sokat lehet olvasni arról, hogy különböző anyagok, mint például a mangóvaj vagy kókuszolaj és természetesen a rózsaolaj milyen hatásos köröm és körömágy ápoló szerek. Arról is rengeteg cikk születik, hogy milyen új körömtrendek közül lehet válogatni, azonban mi most inkább érdekes tényeket szedtünk össze, melyeket biztosan nem tudtál körmeidről.